Nem is olyan régen még természetes volt, hogy az udvarokban ébresztő helyett a kakas szólt és tyúkok kapirgáltak, a vasárnapi asztalokon pedig a belőlük és tojásaikból készült finomságok illatoztak.
Ma sem lehetetlen és ördögtől való feladat a házityúk tartása, ahol pedig nagyobb tér áll a rendelkezésükre, ott találnak is maguknak némi kiegészítő eleséget a madarak, így a táplálásuk is jóval egyszerűbbé válhat.
Az alábbi listában szándékosan nem foglalkozunk a különböző tojóhibridekkel, csak a klasszikus fajtákkal. Hisszük, hogy a haszonállatok egyik leghasznosabb és legfontosabb tulajdonsága a reprodukció melynek során az előnyös tulajdonságaikat az elkövetkező generációkra is megbízhatóan továbbörökítik.
1. Leghorn
A népszerű, kiemelkedő tojástermelő képességű tyúkfajta sokak kedvence nemcsak Magyarországon, világszerte. A leghorn kétségtelenül az egyik, ha nem a legjobb tojófajtaként számon tartott tyúk. Első évben 250, de második évben is még 200 feletti tojást tojnak, megfelelő takarmányozás mellett. Ezt a nagyon jó tojási készséget a rendkívül korai érés és a kotlási hajlam hiánya is elősegítik.
Testtömege gyakran a három kilogrammot sem éri el kifejlett korában, így húshozama nem számottevő. Könnyed, kecses testalkatukról és fehér tollazatukról viszonylag könnyen felismerhetőek. A „rideg” tartási körülményeket érdemes kerülni nála, ehelyett télen és nyáron is biztosítsunk nekik kényelmes, szalmával bélelt helyet és elegendő mennyiségű eledelt. (Persze, a könnyen hozzáférhető, friss ivóvíz mellett.) Kerüljük az egyedek túlzsúfolását is.
2. Australorp
A viszonylag fiatal fajta keletkezésének története jórészt ismeretlen. Egyes források szerint a rhode-ot és a langschant használták, de a legvalószínűbb, hogy az orpingtonból tenyésztették ki az 1920-as években.
Igazi kettőshasznú tyúk, a tojók akár évente 240-260 tojáshozamra is képesek, megfelelő takarmányozás mellett. Mivel jó tojáshozamú és húsfajta is egyben, ezért különösen kisgazdaságokba és önellátó háztartásokba ajánlják.
3. Plymouth Rock
Sávozott színváltozatát az Amerikai Egyesült Államokban tenyésztették ki a múlt század közepén. A sávozott plymouth fajtán belül kialakított kisebb testű (2,5-2,9 kg) nagy tojástermelő képességű (200-220 db/év) vonalak napjainkban is több tollszín szerint szexálható, középnehéz testű, barna héjú tojást termelő tojóhibrid előállításában vesznek részt. A fehér plymouth színváltozatot jóval később tenyésztették ki, és kitenyésztése szorosan összefüggött az iparszerű, modern pecsenyecsirke típusának kialakításával, a broileripar létrejöttével. A broilertenyésztő vállalatok szerte a világon számos vonalának kialakításában meghatározó szerepet játszottak.
Nagy testű, erős megjelenésű, kissé nyújtott testállású. Széles terpeszben áll, büszke tartással. A hát széles és kerekded, középhosszú. A farktollak rövidek, teltek, kerekdedek. A melltájék lekerekített, széles. A fej meglehetősen kicsi, a szemek nagyok, sárga-vörös színűek. Rövid, erős és sárga a csőr. A taraj egyszerű, kicsi, nem túlzottam bevágott fogazattal. Füllebenye piros. Nyaka középhosszú, erőteljes, fenntartott, gazdag szőrözöttséggel. A csüd hosszú, erős, de nem goromba csontozatú, sárga színű.
4. Rhode Island Red
A rhode island tyúk Észak-Amerikában kitenyésztett, Magyarországon is népszerű fajta. Tévesen nem ritkán „vörös izlandinak” is nevezik.
Nevét onnan kapta, hogy az eredetileg az USA Rhode Island államában honos vörös parlagi tyúkból tenyésztették ki a 19. század második felében úgy, hogy a parlagi tyúkot eleinte ázsiai fajtákkal keresztezték, majd a folyamatba európai fajtákat is bevontak.
Gyorsan népszerűvé vált szerte a világon.
Elég gyorsan fejlődik; jó hústermelő is: egyéves korában a kakas 3,5–4 kg, a tojó 2,5–3 kg. Edzett, ellenálló, kotlásra hajlamos. Évente akár 230-250 tojást rak.
Fő gazdasági szerepe a barna héjú tojást termelő tojóhibridek előállítása.
5. Wyandotte
A fajta az USA-ból származik, ahol a 19. század közepén kezdett elterjedni. 1883-ban ismerték el, és ugyanebben az évben az első Wyandották elérték Európát. Nevét a Wyandotte törzsről kapta, amelynek tagjai szintén részt vettek tenyésztésében. A fajta rendes képviselői mellett találkozhat törpe rokonaikkal is. Európában, különösen Németországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában tenyésztették ki a különböző tollszínű törpe Wyandotte változatokat.
E fajtának sajátos a testalkata, amelynél fogva azonnal meg lehet különböztetni a többi fajtától, s ez azonnal szembeötlik, ha képen összehasonlítjuk a többi fajtákkal. A törzs erős, húsos, lábállás középmagas, hát széles, mell mély, nyak erőteljes és vastag, fej rövid és széles, a taraj rózsás, ami igen tetszetős külsőt ad a madaraknak. Füllebeny, áll-lebeny élénkpiros.
E fajta gazdasági értéke igen nagy, kiváló mennyiségű és minőségű húst adnak, azonban különösen jó tojóképességükkel tűnnek fel (takarmányozástól függően évente 180-220 tojás) és a legkülönbözőbb tojóversenyeken igen gyakran mint győztesek szerepelnek, kivált a fehér wyandotte-k.
