A Marek-betegség egyike a baromfi legelterjedtebb fertőző betegségeinek, amely világszerte előfordul a baromfiállományokban.
A szigorúan specifikus kórokozóktól mentesen tartott baromfiállományok kivételével minden állomány feltehetően fertőzött a Marek-betegség vírusával. Noha a fertőzött állományokban nem mindig jelentkezik nyilvánvaló klinikai megbetegedés, a szubklinikai fertőzöttség is gazdasági veszteségeket okoz a testtömeg-gyarapodás és a tojástermelés csökkenése révén.
A Marek-betegség a baromfi rendkívül ragályos vírusos betegsége, amely T-sejtes lymphomák kialakulásával és a perifériás idegek megnagyobbodásával jár. A diagnózis felállításához használt szokásos kritériumok a kórelőzmény, a klinikai tünetek, a kórbonctani és a kórszövettani elváltozások. Noha a betegségre nincs gyógykezelés, a jelenlegi vakcinák magas szintű védettséget nyújtanak ellene.
Természetes gazdafaj a házityúk
Pulykákban 8 és 17 hetes életkor között a daganatos elváltozások miatti 40–80%-os elhullásról számoltak be Franciaországban, Izraelben és Németországban. A fürj természetes úton fertőződhet, míg a pulyka kísérletesen fertőzhető a betegség kórokozójával.
Kóroktan: Herpesviridae – Alphaherpesvirinae – Mardivirus.
Három szerotípus: MDV-1, MDV-2, HVT.
A kórokozó terjedése
A Marek-betegség vírusa (MDV) nagyon ragályos, teljesen fertőzőképes formáját a tolltüszők hámsejtjeiben éri el, ahonnan felszabadul a környezetbe. A baromfiistállókban hónapokig megőrizheti életképességét az alomban vagy a porban. A fertőzött csirkékről származó por vagy bőrkorpa különösen hatékonyan közvetíti a fertőzést. Ha a vírus egyszer bekerül egy baromfiállományba, annak vakcinázási státuszától függetlenül a fertőzés gyorsan terjed madárról madárra. A fertőzött csirkék hosszú időn át hordozzák a fertőzőképes vírust és annak forrásaiként szolgálnak. A fertőzőképes vírus ürítése csökkenthető, de teljesen nem akadályozható meg előzetes vakcinázással. A Marek-betegség vírusának virulens törzseivel szemben, amelyek nagyon ragályosak, a pulyka-herpeszvírus nem vihető át könnyen csirkéről csirkére (noha a természetes gazdafaj, a pulyka egyedei között könnyen terjed). Az attenuált Marek-betegség vírustörzsek csirkék közötti terjedési képességében nagy különbségek vannak: a legnagyobb mértékben attenuált törzsek nem terjednek. A Marek-betegség vírusa vertikálisan nem terjed.
Kórfejlődés
- Korai citolitikus fertőzöttség (produktív-restriktív)
- Látens fertőzöttség
- A citolitikus, produktív-restriktív fertőzés második fázisa, amely egybeesik a tartós immunszuppresszióval
- Proliferatív fázis, amelyben nem produktívan fertőzött lymphoid sejtek játszanak szerepet: ezekből egyes esetekben – de nem mindig – lymphomák fejlődhetnek ki.
A Marek-betegség előfordulási gyakorisága meglehetősen eltérő az árutermelő állományokban, és a következőktől függ:
- a vírustörzs és a vírusdózis
- életkor a fertőződéskor
- maternális ellenanyagok
- a gazdaszervezet ivara és genetikai felépítése
- a vakcinavírus törzse és dózisa
- különböző környezeti tényezők, a stresszt is beleértve
Tünetek
Azt előre kell bocsátani, hogy a klinikai tünetekben is megnyilvánuló betegség csak akkor lép fel, ha a csibék fertőződése 8 hetes koruk előtt történt! Természetesen később is fertőződhetnek, de akkor más láthatóan nem betegszenek meg, noha mint vírushordozók fertőzhetik társaikat és a környezetet.
Arról már szó esett, hogy a betegségnek két megjelenési formáját ismerjük, nevezetesen az idegrendszeri és a daganatos képben manifesztálódó bántalmat.
1. A betegség idült idegrendszeri alakja
Többnyire szórványos megbetegedésekben jelentkezik. Egy-egy állományban akár hónapokig is előfordulhatnak újabb és újabb megbetegedések, melyek többnyire csak az egy éves kor betöltése után szűnnek meg. Megjegyzem, hogy a kakasok ritkábban betegszenek meg, mint a tojók.
Kezdetben az állatok nehezen mozognak, a mozgások összerendezetlenségének a zavara is észlelhető. Később a fejüket nem tudják megtartani, nyakuk petyhüdten előrenyúlik. Ilyenkor az állatok nem esznek és nem isznak.
A betegek egy részében a nyak bénulásához a szárnyak (1. KÉP), sőt a lábak petyhüdt bénulása (2. KÉP) is társul. Ezek az állatok előrenyúlt nyakkal, lelógó szárnyakkal a hasukon fekszenek. Sokszor az ilyen csirkéket társaik „letapossák” vagy kiszáradás, eléhezés következtében pusztulnak el.
Olykor agyi tünetek, kényszermozgások és görcsök is kiegészíthetik a kórképet. Nem egyszer a fej egyik oldalra hajlik, esetleg begylógás is kialakul.
Főleg idősebb állatokban a szem elváltozásai is megfigyelhetők. A szaruhártya, a szivárványhártya, a kötőhártya elváltozásai miatt látási, következésképpen táplálkozási zavarok keletkezhetnek.
A bántalomnak ez a formája szórványos megbetegedések és elhúzódó járvány formájában mutatkozik, mely az állatok egyéves koráig tart.
2. A daganatos kórforma
A heveny vagy daganatos kórforma 1965 óta hazánkban is széles körben elterjedt. Kedvezőtlen esetekben a betegség már 4-5 hetes korban jelentkezhet, és olykor tömeges, akár 40-50%-os elhullással is járhat. Ilyen esetekben a bántalom néhány hét alatt lezajlik, később pedig szórványossá válik.
Tudni kell, hogy a régebben tömeges elhullást előidéző járványok ma már nemigen fordulnak elő, ugyanis a legtöbb állománynak van bizonyos fokú védettsége a széleskörű vakcinázások folytán.
A heveny daganatos forma többnyire szórványosan mutatkozik, olykor hónapokon át újabb és újabb megbetegedések formájában a növendékek között vagy a tojószezon kezdetén lévő állományokban.
A heveny daganatos forma klinikai tünetei jellegtelenek, az étvágytalan, bágyadt, fiatal állatok néhány nap, az idősebbek fokozatos lesoványodás és vérfogyottság után néhány hét alatt elpusztulnak.
A nagyon virulens törzsek okozta fertőzések során az immunszuppresszió (= az immunreakció elnyomása) is kifejezettebb, súlyosabbak a klinikai tünetek és nagyobb arányú az elhullás.
Brojlerekben, főleg 7 hetes kortól gyakran a bőrben szétszórtan vagy összefolyva tömötten puha csomók, daganatok keletkeznek.
Védekezés
A Marek-betegség ellen nincs hatásos kezelés.
A megelőzési módszerek közé tartozik a vakcinázás, a járványvédelem és a genetikai rezisztencia
A Marek-betegség megelőzésében és az ellene való védekezésben központi stratégia a vakcinázás, a fertőződés csökkentését vagy késleltetését célzó szigorú higiéniai rendszabályok és a genetikai rezisztenciára irányuló tenyésztés mellett.
A legszélesebb körben használt vakcinák a következők:
- Pulyka-herpeszvírus (HVT, természetesen avirulens Meleagrid alphaherpesvírus-1)
- SB-1 vagy 301B/1 (természetesen avirulens Gallid alphaherpesvírus-3)
- CVI988/Rispens (attenuált Gallid alphaherpesvírus-2)
A HVT vakcinák használata gyorsan terjed a más baromfivírusok – például a baromfipestis-vírus, a fertőző bursitis vírus vagy a fertőző laryngotracheitis vírus – beépített génszakaszait tartalmazó rekombináns vakcinák tartóvázaként. Ezek a rekombináns vakcinák védelmet nyújtanak mind a Marek-betegség, mind pedig a beépített vírus ellen. A HVT-t és a Gallid alphaherpesvírus-3 SB-1 vagy 301B/1 törzseit tartalmazó bivalens vakcinákat is igénybe vették annak érdekében, hogy plusz védelmet váltsanak ki a virulens Marek-betegség vírusizolátumokkal történő fertőzés ellen. A kereskedelemben jelenleg kapható, legerősebb védelmet nyújtó vakcinának a CVI988/Rispens tűnik, egy attenuált Marek-betegség vírustörzs, melyet gyakran kevernek a HVT-vel a vakcinázáskor.
A vakcinákat a keléskor adják a naposcsibéknek vagy a keltetés 18. napján in ovo módszerrel az embrióknak. Az in ovo vakcinázást ma már automatizált technológiával végzik és széles körben használják árutermelő brojlercsirkék vakcinázására, főként a módszer kisebb munkaköltsége és a vakcina-bejuttatás nagyobb precizitása miatt.
A vakcina megfelelő kezelése a felolvasztás és a visszaoldás során kulcsfontosságú a megfelelő dózisok bejuttatásának biztosításához. A sejthez kötött vakcinák általában hatásosabbak, mint a sejtmentes vakcinák, mivel azokat kevésbé semlegesítik a maternális ellenanyagok. Tipikus körülmények között a vakcina hatékonysága rendszerint >90%-os. A vakcinázás bevezetése óta a Marek-betegség által okozott gazdasági veszteségeket óriási mértékben sikerült csökkenteni a brojler- és a tojóállományokban. Egyes állományokban vagy bizonyos földrajzi területeken (például a Delmarva régió brojleriparában) a betegség súlyos problémává válhat. E hatalmas mértékű veszteségeket számos tényezővel próbálják megmagyarázni, melyek közül a nagyon virulens vírustörzsekkel való korai fertőződés tűnik az egyik legfontosabbnak.
(MSD Animal Health, Dr. Radnai István)
Fotók: Backyard Poultry
